Ma a karácsonyi fotózások mikéntjéről hagynék itt néhány gondolatot:


Miért nincs 20 perces fotózás nálam?:


1 ) Mert családi fotózásokat is vállalok. Szülőként tapasztalatom, hogy 20-30 perc - a család megérkezik, levetkőzik, átöltözik, a gyerkőc, vagy gyerkőcök ki tudja milyen hangulatban érkeznek. Nálam általában 20 perc azzal eltelik, hogy megérkeztek....a gyerekek is. Szétnéznek, megfogdosnak dolgokat, tiszteljük Őket és hagyunk nekik időt megérkezni, elfogadni engem és a helyet.


2) Mert a gyerekek mellett két felnőtt érkezik hozzám, általában egy anya és egy apa. Nálam az apák nem hisztiznek, nem türelmetlenek, tök jó fejek, szeretik és megélik ezt a családi programot, örülnek, hogy társuk, a feleségük megszervezte ezt a programot és együtt élhetik meg. Lehet, hogy nem ez életük programja, de mégis a jó oldalát látják a dolgoknak.


3) Nem szeretem a darálást, kapkodást. Szeretem, ha mindenkiről készül fotó, mindenféle csoportosításban, ehhez egy 4 fős családnál idő kell.


4) Én szolgáltatni szeretnék: élményt, közös programot adni. Higgyétek el, a másfél óra kb úgy telik el, mintha 10 perc lenne, mert sok a feladat, sokat váltunk és mindenkinek sorra kell kerülnie.


5) Privát véleményem az, hogy én egy 20 perces fotózásból nem a saját mércémhez megfelelő csomagot átadni, így nem szeretnék így dolgozni. Plusz tisztelem magamat és Benneteket is annyira, hogy nincs hajsza. Utálok kapkodni és kapkodtatni.


A fentiek miatt: van csak néhány 45 perces fotózási csomag meghirdetve, annak a szúk körnek, aki érthető okok miatt, ennyire vágyik.


Javaslom, ha fotózásra mentek, válasszátok ki a saját temperamentumotokhoz megfelelő : fotóst, időtartamot, stílust. Semmi baj a 20 perces fotózásokkal, ha Ti családotok arra vágyik, ebben az esetben biztosan nem én vagyok a Ti emberetek.


engem válasszatok: ha türelmesek vagytok, ha meg akarjátok élni közös élményként a fotózást, ha szívesen töltötök együtt időt és örülnétek néhány örök pillanatképnek, amihez nekem idő kell 🥰, legyen akár családi, akár egyéni fotózás.



Essszencia családi fotózásra 2026.11.07. és 2026.11.08 -i időpontra tudtok foglalni, 45 perces fotózásra, 20 db korrekciózott képet adok át. A csomag ára 55.000 ft, 4 db szabad időpont maradt :)