A megérzések ereje – Mininap Vivivel

A fotózásaimra általában alaposan felkészülök: képeket válogatok, koncepciókat gyártok, és szeretem látni magam előtt a kész sorozatot. A legutóbbi mininapunk előtt is így tettem. Úgy terveztem, hogy egy jól felépített séma mentén haladunk majd mindenkivel, mert úgy éreztem, a rendelkezésre álló idő túl rövid ahhoz, hogy a „mélyére ássunk” és mindenkinél egyénileg találjuk meg azt a bizonyos szikrát.

Aztán a valóság – mint oly sokszor – felülírta a tervet.

Már a második fotózásnál ráébredtem, hogy ha folyton a mintaképeimet böngészem, elveszítem a legfontosabbat: a kapcsolatot a vendégemmel. Nem tudtam úgy figyelni rájuk, ahogy megérdemelték volna. Ott, abban a pillanatban elengedtem a kigondolt pózokat, és hagytam, hogy a megérzéseim vezessenek.

Vivivel zártuk a napot. Ő volt az utolsó a sorban, de az energiája teljesen felfrissített. Annyira ösztönösen és ügyesen reagált minden mozdulatra, amit kértem tőle, hogy a fényekkel és a hangulatokkal is bátran kísérletezhettünk.

Egy végtelenül sokszínű, izgalmas sorozat született. Olyan, ami remélem, nemcsak egy szép emlék számára, hanem egy tükör is, amiben látja azt a magabiztos és gyönyörű nőt, akit én a kamera mögül láttam.

Néha a legjobb dolog, amit tehetünk, ha becsukjuk a jegyzetfüzetet, és egyszerűen csak figyelünk a másikra.